2017.04.28. Határtalan

A Határtalan mai adásában Tóth Árpáddal, az Oroszkai Református Egyházközség lelkipásztorával hallhatnak beszélgetést a templomépítés munkálatairól.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa  idén is megszervezi a Pünkösdi Zenés Vigíliát. A rendezvény június 1-én  délután  1 órakor kezdődik a MEOT  udvarán.  A Pünkösdi Zenés Vigília célja, hogy elsősorban keresztyén fiatalokat és egyetemistákat összegyűjtsön ökumenikus közösségben és együtt imádkozzon, hallgasson keresztény könnyű zenét. Az igehirdetés szolgálatát  ebben az évben Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke végzi-  mondta rádiónknak Dr. Fischl Vilmos főtitkár, evangélikus lelkész, a riporter Tóth Éva.

Április 27-én Hegedüs Sándor emlékkonferenciát rendeztek a Kolozsvári Református Kollégiumban. A Dunántúli Református Egyházkerület egykori főgondnokáról, Hegedüs Sándorról szóló „Egy gazdag életút a szülőföld és a kolozsvári alma mater szolgálatában" című konferencia a Budapesti Városvédő Egyesület keretei között megalakult Hegedüs Sándor Emlékbizottság gondozásában valósult meg. A következő percekben Kovács László, volt diplomata, történész mesél Hegedűs Sándor emlékéről, valamint az emlékkonferencia részleteiről, amely szervezésében ő is részt vett.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Gazdaságdiplomáciáért Felelős államtitkára az elmúlt hetekben három alkalommal keresett fel kárpátaljai településeket, hogy lakossági fórumok alkalmával hirdesse az Egán Ede gazdaságfejlesztő programot. Maradt még néhány település, ahová nem érkezett elmenni, ezért a megbízásából Szalipszki Endre, a Beregszászi Konzulátus főkonzulja, Szakács Zoltán gazdasági attasé, illetve Gál Norbert, a gazdaságfejlesztési központ nagyszőlősi irodájának vezetője Nagypaládra és Fertősalmásra látogattak el, hogy az ott lakókat is tájékoztassák, buzdítsák arra, hogy pályázzanak. Hegedűs Csilla összeállítása

Oroszkán református gyülekezet sem volt, ma tető alatt az új templom, gyülekezeti ház. Minden lehetőséget megragadva, gyűjtve, pályázva, ruhákat árulva-dolgoznak azon, hogy a templom mihamarabb befejeződjön. Hogy még milyen munkák vannak hátra, ill. magáról a templomépítésről felvidéki önkéntes munkatársunk, Ambrus Erika a gyülekezet lelkészét, Tóth Árpádot kérdezi.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...