2017.04.30. Határtalan

A Határtalan hétvégi összefoglalójában az elmúlt hét híreiből válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Ifjúsági hétvégét szervezett a KRISZ Tóháti alapszervezete. A hagyományosan évi két alkalommal megrendezett programon, mely a Szikra nevet viseli, ezúttal is több mint százan vettek részt. A hétvége helyszínéül a Béthel Konferenciaközpont szolgált Balazséron, ahová anyaországi előadók is érkeztek a RefISZ részéről. A helyszínről Nagy Gabriella összeállítását hallják.

Vasárnap, április 23-án a kolozsvári evangélikus templomban koncertezik a brassói  ifjúsági Bach-kórus, a Jugendbachchor, Steffen Schlandt vezényletével. A megközelítőleg húsz tagot számláló kórus hat felekezetet és három nemzetiséget foglal magába. A közelgő koncertről Erich Türk orgona- és csembalóművésszel, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia oktatójával, e kulturális projekt felelősével beszélgetett Mihály Noémi.

Rivnében került megrendezésre az összukrajnai informatikai tantárgyi verseny negyedik fordulója. A Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumot Horváth Krisztofer Zoltán, hatodikos diák képviselte, nem is akárhogyan, az ifjú informatikus a második helyezést érte el. Felkészítő tanára Homa György. Hegedűs Csilla riportja.

A Kolozsvár Társaság Fotó és film Kolozsváron sorozat április 25-ei meghívottjai Zágoni Bálint filmrendező, a Filmtett menedzsere, valamint Zágoni Balázs író, filmes szakember voltak. Az est házigazdája, Katona Zs. József a filmalkotás történetéről és jelenéről beszélgetett vendégeivel, majd dokumentumfilm-vetítésre is sor került. A továbbiakban Zágoni Balázzsal beszélgetünk többek között az erdélyi filmgyártás jelenlegi helyzetéről.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...