2017.05.02. Határtalan
A Határtalan mai adásában Kárpátalja, Erdély és Magyarország híreiből válogattunk.
Nagyberegen került megrendezésre a VIII. Kárpátaljai Vőfélytalálkozó. A rangos eseményre Kárpátalja szinte minden szegletéből érkeztek vőfélyek, hogy egyrészt elbeszélgessenek, akár a szakmáról, másrészt egy vidám napot szerezzenek a meghívott vendégeknek, a falubelieknek. Hegedűs Csilla összeállítása
A Kolozsvár Társaság Fotó és film Kolozsváron sorozat április 25-ei meghívottjai Zágoni Bálint filmrendező, a Filmtett menedzsere, valamint Zágoni Balázs író, filmes szakember voltak. Az est házigazdája, Katona Zs. József a filmalkotás történetéről és jelenéről beszélgetett vendégeivel, majd dokumentumfilm-vetítésre is sor került. A továbbiakban Zágoni Balázzsal beszélgetünk többek között az erdélyi filmgyártás jelenlegi helyzetéről.
Folytatódott a református kegyesség különböző témaköreit vizsgáló, tavaly megkezdett konferenciasorozat a Sárospataki református Teológiai Akadémián. Ezúttal „A református emlékezet helyei” összefoglaló címmel hangzottak el előadások a két napos eseményen. Bódisz Attila összeállításában először a szervezőt, Nagy Károly Zsoltot hallják.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





