2013.04.25. Határtalan
Összeállításunkban hallhat a Vakációs Bibliahét ez évi tábori programról és a táborvezetők felkészülését segítő bemutató napokról is.
Megvédjük a szórványainkat, és ezzel a tömb magyarságot is – mondta rádiónknak Halász Béla, Délvidék új református püspöke, akivel beiktatása után beszélgettünk Hertelendyfalván. Kiemelte: a lelkészek közötti egységet erősíteni kell, mert – ahogy fogalmazott – nem lehet háborút nyerni, ha a tisztek között konfliktus van. A püspök beszélt még a lelkészhiányról és arról is, hogy a délvidéki lelkészeknek anyagi problémáik vannak. Az új püspök megtisztelhetésnek érzi, hogy tiszteletbeli székellyé fogadták. Hegedűs Márk interjúját hallják.
Az Európa Parlament jóváhagyta a vízumkönnyítést Ukrajna és Moldova számára. Az EU és Ukrajna közötti vízumszabályok módosításának köszönhetően többek között civil szervezetek képviselői, újságírók és stábjuk, valamint nemzetközi vásárok, kiállítások, konferenciák és szemináriumok résztvevői igazolhatják egyszerűbben utazásuk célját. A kedvezményezettek a 70 eurós vízumdíjtól is megszabadulnak. Tóth Istvánt, a Magyar Köztársaság beregszászi konzulátusának főkonzulját kérdeztük.
Újabb bizonyítékát adjuk annak, hogy a határon túl élő református és magyar testvéreink közénk tartoznak, hiába rendezte át Trianon a térképet. Mindezt Kisgergely Márton tokaji református lelkipásztor mondta annak kapcsán, hogy június 14. és 16. között ezúttal Kassán rendezik meg az Észak-Keleti Református Találkozót, amelynek első állomása Tokajban volt. Kisgergely Márton akkor és most is a szervezők között található. Sike Gábor riportját hallják, amely Göncön készült, ahol a szervezők találkoztak.
A Vakációs Bibliahét program több mint két évtizede ismert a Kárpát-medencében, amelynek segítségével több száz gyülekezet szervez nyári napközis táborokat. Az idei tábori programot, a Vakációs Bibliahét programjait összefogó KOEN alapítvány felvidéki munkacsoportja készítette. Az ez évi tábori programról, a táborvezetők felkészülését segítő bemutató napokról Molnár Évát, a felvidéki munkacsoport koordinátorával Molnár István beszélget.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





