2017.05.24. Határtalan

A Határtalan mai adásában meghallgathatja Fekete László világbajnok erősportolóval készített beszélgetést, amelyet melyet Zalabán, az önkormányzat által első ízben megrendezett sportnapon rögzítettünk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Építőipari Nívódíjat kapott a Debreceni Református Hittudományi Egyetem felújított épülete. A Kollégium négyszög alakú központi tömbje a Reformáció 500 éves jubileumára szépült meg egy 10milliárdos kormányzati támogatású nagy projekt részeként. A Református Hittudományi Egyetem oktatói, dolgozói és hallgatói nagy büszkeséggel élték meg a rangos elismerést. Bölcskei Gusztáv rektorral Oláh Ilona beszélgetett.  

A református egység napját idén Nagyváradon szervezték meg. A szatmári egyházmegyéből számos érdeklődő érkezett az eseményre. Puskás Csabával, a Szatmári Református Egyházmegye főgondnokával Szecsődi Árpád beszélgetett. Szerkesztő: Mihály Noémi.

Újabb állomással folytatódott a Határtalanul program Kárpátalján. Az anyaországi középiskolás diákok határon túli magyar területekre történő utaztatását szorgalmazó program ezúttal a Gulág GUPVI emlékév keretében meghirdetett pályázatnak köszönhetően egy a málenykij robot áldozatai előtt fejet hajtó emlékversennyel folytatódott. A részletekről Szabó Évát, a program felelős vezetőjét Nagy Gabriella kérdezte.

Május 20-án Zalabán sportnap volt, mint minden rendezvény ez is igei bevezetővel kezdődött. A fő attrakció a Világ Legerősebb Családja címet viselő Fekete család, Fekete László és két fia, László és Miklós műsora volt. Felvidéki önkéntes munkatársunk, Ambrus Erika, az édesapát. a sokszoros világbajnokot az értékekről, életéről, indíttatásáról kérdezi.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...