2017.05.25. Határtalan

A Határtalan mai adásában Kárpátalja, Erdély és Magyarország híreiből válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A Vigyázók Had- és Kultúrtörténeti Egyesület a Pro Cultura Subcarphatica civil szervezettel együttműködve a Magyar Honvédelem és a Hősök Napja alkalmából kiállítást szervezett Kárpátalján, Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. Hegedűs Csilla riportja.

Kiállítás nyílt a 17–20. századi protestáns lelkipásztorok külföldi tanulmányi úton vásárolt könyveiből, emlékalbumaiból. A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet könyvtárának jelentős muzeális állománya nagyrészt külföldet járt egyháziak hagyatékából épült fel. Így adódott a lehetőség, hogy a könyvek által megrajzolják egykori tulajdonosaik szellemi profilját, és bemutassák azt az európai kitekintésű szellemi és emberi kapcsolatrendszert, amely a peregrinációs utak révén létrejött. A kiállítást Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke nyitotta meg. A köszöntőt követően pedig a kiállításról Kurta József főkönyvtáros beszélt.

„Protestáns üzenetek” címmel nyílt nagyszabású, interaktív kiállítás a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárában. A történelmi szempontból is átfogó tárlat dokumentumait és tárgyait társintézményekből és más múzeumokból kölcsönözték a rendezők, akik a protestantizmushoz kötődő személyiségekről mutatnak be emlékeket. A különleges kiállítás október 31-ig látogatható. Riporter Tóth Emese.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...