2017.05.29. Határtalan

A Határtalan mai adásában Kárpátalja, Erdély és Magyarország híreiből válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A Csík zenekar Kossuth-díjas magyar népzenei együttes 1988 óta a magyar népzenei élet egyik meghatározó szereplője. Az eltelt közel három évtized alatt több rangos zenei díjjal jutalmazták a kecskeméti formációt. Munkájuk elismerését jelzi a Fonogram díj, melyet 2007 elején érdemeltek ki az aranylemezként számon tartott „Senki nem ért semmit” című albumért világzene kategóriában. A fantasztikus zenekar Kárpátalján, Beregszászban is fellépett. Hegedűs Csilla riportja.

Medgyessy Éva és Széles Anna: Az örök Anikó című könyvének bemutatójára került sor  május 25-én, kolozsvári színház emeleti előcsarnokában. Széles Annával és Medgyessy Évával Visky András beszélgetett.

A reformáció 500 éves jubileumának alkalmából a Reformáció Emlékbizottság egy négy részes kisfilm- és kerekasztalbeszélgetés- sorozatot indít, melynek első alkalmán, május 29-én a vendég  Dr. Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság miniszteri biztosa és  Mező Misi, a Magna Cum Laude frontembere lesz, a moderátor pedig a Reformáció 500 egyik nagykövete, Gundel Takács Gábor lesz.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...