2017.06.02. Határtalan

A Határtalan mai adásában beszélgetést hallhatnak Somogyi Alfréddal, a Pozsonyi Református Egyházmegye esperesével a reformáció 500. évfordulója alkalmából szervezett rendezvényekről.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A 200 esztendeje született Arany Jánosra, a Kollégium egykori diákjára emlékeztek a résztvevők a Debreceni Református Kollégium Baráti Körének öregdiák találkozóján. Az egyesület elnökével, Győri Jánossal Szirák Sára beszélgetett.

A trianoni békeszerződés az első világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések rendszerének részeként a háborúban vesztes Magyarország és a háborúban győztes antant szövetség hatalmai között létrejött békeszerződés, amely többek között az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása miatt meghatározta Magyarország új határait. Gergely István volt hadifogoly a háborús időkről és a rá való megemlékezésről a következőket mondotta Szecsődi Árpád kollegánknak.

Farkas Tünde a magyarországi tradicionális magyar, kelet-európai és világzenei énekstílus egyik jeles képviselője. Énekesi munkássága sokrétű. Archaikus népi-szakrális zenei és világzenei produkciók létrehozója, feldolgozva értékes, magyar népzenei hagyományok mellett a bolgár, román, görög, korzikai és spanyol, valamint a középkor jellegzetes zenei és kulturális hagyományait. Hegedűs Csilla riportja

A Pozsonyi Református Egyházmegye számos programot tervez a reformáció 500. jubileumi évfordulója alkalmából. Nemcsak az egyes egyházközségek szerveznek előadásokkal egybekötött megemlékezéseket, hanem az egyházmegye is tervez egy közös rendezvényt, sőt kiadványokat is. Ezekről kérdezte felvidéki munkatársunk Iski Ibolya Somogyi Alfréd esperest.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...