2017.06.04. Határtalan

A Határtalan hétvégi összefoglalójában az elmúlt hét híreiből válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A Beregszászi Református Gyülekezet ebben az évben is megszervezi az utcai evangelizációt, melyre nagy szeretettel várják a város és a környék lakosait. A Reformáció 500 éves jubileuma alkalmából idén hat ország egyházi vezetőit, képviselőit is meghívták, hogy hirdessék az örök igazságot, mely a Szentírás örök érvényű üzenete. Hegedűs Csilla riportja

Kedves hallgatóink! A következő percekben dr. Bibza Gábornak, a Kolozsvári Református Egyházmegye esperesének pünkösdi gondolatait hallhatják.

A debreceni Árpád-téri református gyülekezet vendége volt Miklya Zsolt kiskunfélegyházi költő. Műveivel nemzetközi elismeréseket is kiérdemelt: alkotásait díjazta az Európai Protestáns Egyházak Közössége és a Reformáció 500. éves jubileumán a wittenbergi templomban is felcsendültek megzenésített költeményei. Most az Árpád-téri közösség tagjai családi programon találkozhattak Miklya Péterrel és gyermekverseivel. Összeállításunkban Oláh Ilonát hallják.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...