A Világosság református egyházi műsor 2017. június 11-ei ajánlata

A Pátria rádióban a 7.05-kor kezdődő műsor fő témája az igazságra vezető Szentlélek. Beszámolunk a a megújult Timóteus-ház átadási ünnepségéről és szó lesz a bősi reformátusok templomépítéséről is.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Jézus mennybemenetele előtt elmondja a tanítványoknak, hogy maga helyett majd elküldi a Pártfogót, a Szentlelket, aki majd elvezet a teljes igazságra és megfeddi a világot. A témával kapcsolatban Révész Tibor zselízi lelkipásztor osztja meg gondolatait.

Május első hétvégéjén szabadtéri ünnepi istentisztelet keretében adták át rendeltetésének az 1938-ban épült, később a Beneš-dekrétumok miatt államosított, majd a rendszerváltozás után ismét egyházi tulajdonba visszakerült Timóteus-házat Komáromban. Több, mint tíz éven keresztül zajlottak a felújítási munkálatok, hogy az egykori fiú-árvaházat Idősek Otthonává és Szociális Intézménnyé alakítsák át. Az eseményről összeállításban számolunk be.

2013 szeptemberében szentelték fel Bősön a helyi református leányegyházközség gyülekezeti házát, de a gyülekezet tervei között szerepelt továbbra is egy saját templom építése. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhetően ez az álmuk is lassan valóra válik. A részletekről Oros Csaba lelkipásztort kérdezzük.

Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya.

A műsor ismétlésére másnap, hétfőn 13.05 órakor kerül sor.

A Világosság egyházi műsort a közvetítést követő naptól a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Sola rádió honlapján is meghallgatható.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...