2017.06.09. Határtalan
A Határtalan mai adásában a Kárpát-medencei Református Rádiók híreiből válogattunk.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány június 3-án rendezte meg hagyományos évzáró ünnepségét, a Rákóczi-főiskola átriumában. Az Alapítvány a zárás során kívánta kifejezni elismerését az iskolásoknak a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány tehetségpontjaiban kifejtett aktivitásuk és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség vetélkedőin való sikeres szereplésükért, illetve megköszönni felkészítő tanáraiknak a munkát, mellyel hozzásegítették diákjaikat az elért eredményekhez. Az eseményről Váradi Natáliát az alapítvány irodaigazgatóját kérdeztük. Riporter: Illés Kitti.
Kolozsváron is bemutatták Kiss Ulrich jezsuita szerzetes, Szolgáló vezető című könyvét. A június 7-én bemutatott könyv különlegessége, hogy keresztény vezetőknek és keresztény vállalati menedzsereknek szól. A következőben a könyv szerzője elmondja, hogy mi a különbség a keresztény és a világi felfogást valló vezető között. Szerkesztő: Szegedi Csaba.
A mátészalkai Kertvárosi református gyülekezet 10 éve Pünkösd második napján rendezi meg a családi napot. A mostani eseményre Nagykárolyból és Nagyváradról érkeztek vendégek. A felhőtlen együttlét arra is alkalmat adott, hogy Pünkösd misztériuma mellett az összetartozás is hangsúlyt kapjon Zsoldos Barnabás beszélgetéseiben.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





