2017.06.10. Határtalan
A Határtalan hétvégi összefoglalójában az elmúlt hét híreiből válogattunk.
A hagyomány továbbéltetésének vágyából született a következő beszélgetés amelyet Fórika Éva zenetanárnő készített, szerkesztette húga, Nagy Ibolya. Lengyel István emlékezik szülőfaluja hagyományaira, amelyek a Virágvasárnapi konfirmáláshoz, Húsvéthoz és Pünkösdhöz kapcsolódnak.
Június 6-án a Beregszászi Járási Könyvtárban megrendezésre került a Magyar Könyvhét-2017 fóruma. Ezúttal sor került a budapesti Könyvhét szakmai zsűrije által kiemelten a könyvheti listára felkerült, négy kárpátaljai kiadvány bemutatójára. Az eseményről és a bemutatott könyvekről kérdeztük Dupka Györgyöt, a Kárpátaljai Magyar Könyvek sorozat felelős szerkesztőjét, a Magyar irodalmi élet és írásbeliség Kárpátalján című mű szerzőjét. Riporter: Tóth-Orosz Bettina.
A felújított Biasini-kriptát adták át május 31-én a kolozsvári Házsongárdi temetőben. Az eseményen Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter nyitotta az ünnepi beszédek sorát. Gaetano Biasini (1790–1847) élettörténetét Gaál György, a Házsongárd Alapítvány ügyvezető elnöke ismertette. Killyéni András sporttörténész pedig arról is beszélt, hogy jövőre lesz a 200 éves évfordulója annak, hogy Biasini megnyitotta vívóintézetét Kolozsváron. Az eseményt követően Berekméri Gabriella, az Erdélyi Református Egyházkerület tudósítója kérdezte Seszták Miklós nemzeti fejlesztési minisztert.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





