2017.06.13. Határtalan

A Határtalan mai adásában Kárpátalja, Erdély és Magyarország híreiből válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A Debreceni Nagytemplom Kórusa fennálásának 25-ik évvfordulója alkalmából  nagyszabásu Kárpát-Medencei Református  kórustalálkozóra került sor június 3-án, melynek a Debreceni Nagytemplom adott otthont. Az eseményen Kárpátalját a Beregszászi Református Kamarakórus képviselte. Az alkalomról Ponc Ilona a Beregszászi Református Kamarakórus karvezetője nyilatkozott elsőként, majd Taraczközi Marianna beosztott református lelkipásztor, a kórus egyik tagja osztotta meg gondolatait,rádiónknak adott interjújában.  Riporter: Illés Kitti.

Mustó Péter jezsuita szerzetes tavasszal Kolozsváron kísért szemlélődő lelkigyakorlatot. Nem lehet néhány mondatban bemutatni a 82 esztendős Mustó Pétert. Derecskén született, a háború elől Németországba menekült a család. Tizennyolc évesen lépett a rendbe, hátizsákkal missziózott DélAmerikában, dolgozott mosogatóként, szociális munkásként, foglalkozott utcagyerekekkel Bogotában, majd a rendszerváltás után lelkivezető és lelkigyakorlat kísérőként tevékenykedett Szegeden, később Dobogókőn. Őt kérdezte imáról és álomról Mihály Noémi.

Egyre többen jelentkeznek a Károli Gáspár Református Egyetemre, a lelkész szakon rekordszámú hallgató tanul. A lelkészi pálya azonban nem könnyű, beleroppanhat, akinek nem ez a valódi útja. Zsengellér Józseffel, a kar leköszönő dékánjával, az egyetem stratégiai rektor-helyettesével Fekete Zsuzsa beszélgetett.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...