2017.06.16. Határtalan
Hallgassa meg ma is a Kárpát-medencei Református Rádiók közös műsorát, a Határtalant.
Kárpátalján is elkezdődtek a református ifjúsági táborok. A 2017-es év KOEN Vakációs Bibliahét programját ezúttal a felvidéki munkacsoport állította össze. A program számos régi, a gyermekek oktatása és nevelése szempontjából, az Úrhoz történő vezetés céljából jól használható elemet tartalmaz, de sok új elem is bekerült a „Hű ha…” címet viselő programba. Az idén elsőként Beregszászban megszervezett vakációs bibliahétről Taraczközi Marianna református lelkipásztort kérdeztük.
A táborok alkalmával a gyerekek megismerkedhetnek Bogáncs és Boróka, a két pulikutya hűségével, s a Bibliahétnek e kerettörténete Dánielnek és társainak az Istenhez való hűségéhez vezet el. A Beregszászi kezdés után Somban is gyermekhetet tartottak, amiről Jakab Krisztina a Somi gyülekezet hitoktatója beszél rádiónknak adott interjújában.
Sajtótájékoztatót tartott csütörtök délben Csoma Botond Kolozs megyei parlamenti képviselő, amely során parlamenti munkájának első félévéről számolt be a közigazgatási bizottság tagja. A sajtótájékoztatót követően összefoglalta az elmúlt időszak főbb eseményeit. Riporter: Mihály Noémi.
A következő percekben utunk Debrecenbe vezet, ahol október 31-ig, a reformáció emlékünnepének napjáig lesz látható az a kiállítás, amely „Protestáns üzenetek” címmel nyílt a reformáció ötszázadik évfordulójára a híres debreceni Nagykönyvtár második emeleti, történelmi hangulatú terében. Gáborjáni Szabó Botond múzeumigazgató még a májusi megnyitó előtt vezette végig Fekete Ágnes kollégánkat a kiállított tárgyak között.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





