2017.06.20. Határtalan

Hallgassa meg ma is a Kárpát-medencei Református Rádiók közös műsorát, a Határtalant.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Borzsova és Mezővári között nagyjából félúton található a „Nefejelcs” Fogyatékkal élő gyermekek rehabilitációs központja, ahol több különleges bánásmódot igénylő gyermek fejlesztésével foglalkoznak. Egy évvel ezelőtt lett a csapat tagja José Bakker holland fizioterapeuta. A fiatal lány egy évet töltött a sérült gyermekek között, nemsoká pedig hazatér szülővárosába. Nemrég vele beszélgettünk erről az egyéves, felejthetetlen kalandról. Nagy Gabriella összeállítása következik.

Kató Béla püspökkel tartott megbeszélést májusban, az Erdélyi Református Egyházkerület Püspöki Hivatalában Jerry Pillay a Református Egyházak Világközösségének (REV) elnöke. A találkozón Kató Béla püspök beszámolt arról, hogy a restitúció okozta nehézségek akadályozzák az egyházat küldetése teljesítésében.  A megbeszélés után Kiss Gábor kérdezte Jerry Pillayt.

Vedd és olvasd – ezzel a címmel jelentetett meg új, könnyen érthető, fogyatékkal élők számára is befogadható kiadványt bibliai üzenetekkel a debreceni Immánuel Otthon és Iskola. A különleges kiadványt az intézmény Reformációs jubileumi ünnepségén mutatták be. A helyszínen járt Szopkó Dóra, összeállításában elsőként Győri Zsófiát, az Immánuel Otthon és Iskola igazgatóját hallhatják.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...