2017.06.23. Határtalan

Bodrogszentesben került sor a felvidéki Zempléni Egyházmegye egész napos rendezvényére, a Zempléni Református Nap nevet viselő alkalomra, amelyről a Határtalan mai adásában számolunk be.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A reformáció jegyében zajlik az idei Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó, amelyet július 25. és 29. között Debrecenben rendeznek meg. Az idei programokra 5 ezer fiatalt várnak a Kárpát-medencéből. Szontagh Szabolcsot, a Zsinat Ifjúsági Irodájának vezetőjét hallják. A riporter Beély Katalin.

500 kilométert bicikliznek június 19-30. között Svájcban erdélyi lelkipásztorok a reformáció 500. emlékévében, hogy felhívják a figyelmet a felekezeti oktatás fontosságára. A biciklis lelkipásztorok június 19-én indultak Kolozsvárról Budapest irányába. Az első nap eseményeiről Gede Csongor lelkipásztort Bíró István kérdezte.

A reformáció szellemisége egykor és ma címmel tartottak konferenciát a Beregszászi-főiskolán június 14-én. A rendezvényen bemutatták A reformáció terjedése és megszilárdulása a mai Kárpátalja területén 1517–1600 című kötetet, mely Soós Kálmán kéziratából készült. A konferencia kapcsán elsőként az esemény egyik fő szervezőjét, Csatári Györgyöt, a II. RF KMF Történelem- és Társadalomtudományi Tanszékének vezetőjét kérdeztük. Ezt követően pedig Dr. Nagy Mihály, a magyar Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága egyik főosztályának vezetője rádiónknak adott interjújában a reformáció 500. emlékéve méltatásának fontosságáról beszélt.

Az utóbbi időben egyre több református gyülekezet érzi annak szükségességét, hogy kilépjen a templom falai közül és nagy nyilvánosság előtt tegyen bizonyságot Uráról, vagy éppen egy-egy rendkívüli esemény által olyanokat is elérjen, akik egyébként nehezen szólíthatók meg. Így gondolkodtak a felvidéki Zempléni Református Egyházmegye gyülekezetei is, amikor egyházmegyei napot hirdettek, s e cél, vagyis Istenünk utcákon és tereken való megvallása, valamint a gyülekezetek találkozása vezérelte őket. A sok-sok programból álló harmadik Egyházmegyei Napra idén Bodrogszentesben került sor. Az egyházmegyei rendezvényről Kendi Csaba esperest kérdezte felvidéki önkéntes munkatársunk Molnár István.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...