2017.07.02. Határtalan
A Határtalan hétvégi összefoglalójában az elmúlt hét adásainak híreiből válogattunk.
Véget ért Szalipszki Endre beregszászi főkonzul külszolgálata- Szalipszki Endre még 2014-ben váltotta Tóth Istvánt a Beregszászi Magyar Konzulátus főkonzuli posztján. Korábban pedig Magyarország Ungvári Főkonzulátusának vezetőkonzuljaként tevékenykedett. Az elmúlt hét év eredményeiről kérdeztük a leköszönő főkonzult. Riporter: Illés Kitti.
Színes filmpalettával, műhely-foglalkozásokkal és gyermekprogramokkal is készültek az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezetének tagjai Kolozsváron, a június 24-ei Kulturális Ifjúsági Filmnapon. Az egésznapos rendezvény helyszíneként a monostori Dacia mozi szolgált. A Te világod a mozivásznon mottóval ellátott rövidfilmversenyre összesen 8 alkotás érkezett be. Riporter: Prózsa Lilla Zsuzsanna.
Több mint kétezren kaptak magyar nyelv elvégzéséről szóló tanúsítványt június 24-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola átriumában. Az igazolásokat Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködéséért, valamint összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztos adta át azoknak a tanároknak, akik a képzést lebonyolították. Az eseményről elsőként Grezsa István kormánybiztost nyilatkozott, másodízben pedig Buhajla József, az Ungvári Magyar Főkonzulátus főkonzulja osztotta meg gondolatait rádiónknak adott interjújában:
A hagyomány továbbéltetéséhez elsősorban meg kell ismernünk azt. Lengyel István 1947-ben született a Fehér megyei Nagymedvésen, bár 1981 óta Marosújváron él, a régi falu elevenen él emlékezetében. A következőkben a fonórról és lakodalomról mesél. A riportot szerkesztette Fórika Éva és Nagy Ibolya.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





