2017.07.05. Határtalan
Huszonöt évvel ezelőtt indult el ismét a református oktatás Alistálon. A nehéz időszakon keresztül ment alapiskola megmaradásáért istentisztelet keretében adtak hálát, melyről a Határtalan mai adásában is beszámolunk.
Hála az Úrnak, és köszönet holland testvéreinknek. Hálaadó istentiszteletet tartottak Miskolcon, a tetemvári református egyházközségben. A Deszkatemplomban énekkel és bizonyságtétellel emlékeztek a vérzivataros időbeli holland segítségnyújtásra. Tóth Éva összeállítását hallják.
Az Argumentum Ad Populum egyesület, a Kolozs megyei RMDSZ Nőszervezet és az „Én is szeretnék játszani” közösségi projekt hiánypótló nyári programok szervezéséről tartott sajtótájékoztatót. Beszámoltak a nyári programok előzményeiről, amely a tavalyi magyarlónai nyári játszóház-tábor.
A Nyári óvoda programjukkal segíteni szeretnék a nyáron is elfoglalt szülőket. Napközis rendszerben szakképzett óvónőkkel biztosítanak foglalkozásokat. A nyár folyamán több helyszínen is zajlik ez a program. Deme Ilona kiemelte, hogy szeretettel várják a fogyatékkal élő gyerekeket. Szeretné minél jobban integrálni őket, ezáltal is támpontot nyújtva a szülőknek. A továbbiakban Deme Ilonát Bálint Enikő, önkéntes munkatársunk kérdezi.
Július 2-án Hazaváró Istentiszteletre került sor a beregszászi járási Mezővári református gyülekezetében, amelyre olyan elszármazott mezőváriakat hívtak meg, akik Váriban születtek, de különböző okokból kifolyólag más falvakba, más országba kerültek. Az istentiszteletet Zán Fábián Sándor kárpátaljai református püspök tartotta, majd beszélgetésre, közös ebédre és a helyi felnőtt- és gyermekkórus előadására került sor a Reformáció Gyermeki program kapcsán. A Hazaváró Napon összesen 370 fő vett részt. Az alkalomról Menyhárt István mezővári református lelkipásztorral Jakab Krisztina és Rajkó Balázs beszélgetett.
1992-ben nyitotta meg kapuját Alistálon a Református Egyházi Alapiskola. A rendszerváltozás után ez az iskola volt a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház első oktatási intézménye is. A huszonöt évvel előtti indulásért és megtartatásért istentisztelet keretében adtak hálát a református templomban. Felvidéki munkatársunk Iski Ibolya összeállítása.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





