2017.07.09. Határtalan
A Határtalan hétvégi összefoglalójában ezúttal is az elmúlt hét híreiből válogattunk.
Emlékezés, felidézés és hálaadás ünnepnapja Beregsomban. Június 25-én ünnepélyes keretek között kerültek bemutatásra a beregsomi református templom kertjében elhelyezett, a közelmúltban felújítástól megszépült emlékművek. Ez alkalomból jelent meg meghívott vendégként az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség vezetője, Zubánics László, valamint Fejes Norbert, Beregsom szülötte. Riporter: Jakab Krisztina.
Jancsó Miklós, író, színművész és tanár, Volt egyszer egy Kolozsvár című könyvbemutatójára került sor, a kincses város Szent Mihály plébánia Nőszövetsége dísztermében. A kiadvány egy vidám- szomorú útikalauz az elmúlt idők színészeiről, polgárairól, kocsmáiról és sok más érdekességről. Kovács Sándor főesperes köszöntése után, Dr. Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány elnöke ismertette az alapítvány tevékenységét, majd Jancsó András, a kötet szerkesztője beszélgetett az íróval. A továbbiakban Jancsó Miklóst Bálint Enikő, rádiónk önkéntese kérdezi.
Honfoglalási emlékhelyet avattak szombaton a beregszászi Kishegy lábánál – 1890 áprilisában egy X. századi, honfoglaláskori lovassírra bukkantak a hegyen. Egy egyedi süvegcsúcsot is találtak, amelyet jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeumban őriznek. Az ünnepélyes megnyitónak az emlékmű melletti Csizaj Központ adott helyett. Az eseményről Zubánics Lászlót, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnökét, majd pedig Dalmai Árpádot a Beregszászért Alapítvány kuratóriumának elnökét kérdeztük:
Az Én is szeretnék játszani! projekt 2016 tavaszán indult. Születésnapi rendezvénysorozatukat székházavató játszótérrel kezdték, majd Együtt vagy külön? címmel minikonferenciát szerveztek a fogyatékkal élők nevelésének kérdéseiről. Az egyéves ünnep záróeseménye a július 8-ai jótékonysági aukció és koncert lesz. A továbbiakban Könczei Zsolt kommunikációs szakemberrel beszélgetünk többek között a projekt megszületéséről és az eddig elért sikerekről. Riporter: Szabó Anita.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





