2017.07.12. Határtalan
Hogy alakítja az Isten az ember életét? Hogy hozhatja ki a legrosszabból is a legjobbat? Ki az, mi az a Bartimeus Egyesület, mivel foglalkozik? Ezekre a kérdésekre keressük a választ a Határtalan mai adásában.
Milotai Nyilas István püspökre emlékeztek Milotán, amely alkalmat kínált arra is, hogy a Reformációról, a keresztény, illetve a keresztyén világot veszélyeztető irányzatokról is szó essen. Zsoldos Barnabás összeállítása.
Saját káoszomnak csakis én döntöm el a rendjét, és nem a véletlen- hangzott el július 6-án, csütörtökön este a kolozsvári Bulgakov kávéház Álljunk meg egy szóra beszélgetés-sorozatának legfrissebb kiadásán. A rendkívül sokoldalú meghívott számos területen tevékenykedik: költészet, zene, hangszerkészítés, régiségkereskedés, képzőművészet és még sorolhatnánk. Az erdélyi garabonciásként is emlegetett Márkus-Barbarossa Jánosról van szó, akivel László Noémi beszélgetett életművészi hivatásáról, gyermekkoráról és egyéb világpolgári élményeiről. Ezt követően rádiónk munkatársa tovább faggatta a mesébe illő Barbarossát.
Magyar emberek jóvoltából épülhet őszre játszótér a donyeck-megyei Volnovahán, alig 20 kilométerre a fronttól. A indítványt Ukrajna budapesti nagykövetségén ismertették sajtótájékoztatón. A kezdeményezés ötletgazdája, szervezője és koordinálója a Máltai Szeretetszolgálat segítségével jótékonysági felhívást tett közzé, egy hónap alatt 7 millió 70 ezer forintot sikerült összegyűjteni. A részletekről Makuk Jánost, a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat elnökét Illés Kitti kérdezte.
Ha halljuk a Bartimeus nevet, s bibliai ismeretünkben tallózgatunk, a vak ember jut eszünkbe. Igen, s belegondolunk, mit élhetnek át a vakok és gyengén látók. Zalabán, július 2-án az Ipolypásztói-Garamsallói Társult Egyházközség 4 gyülekezete szabadtéri istentisztelete, családi napján Miklós Tibornak, a Bartimeus Egyesület elnökének szolgálatában láthattuk az örömet, szeretetet is. Felvidéki önkéntes munkatársunk, Ambrus Erika vele beszélget.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





