2017.07.13. Határtalan

A Határtalan mai adásában Kárpátalja, Erdély és Magyarország híreiből válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Július 4. és 9. között magyar nyelvi és kulturális tábort szervezett a Beregi Református Egyházmegye a szórványban élő gyermekek számára. A program helyszínéül a Balazséri Béthel Konferenciaközpont szolgált. A táborról Dancs Györggyel, a Beregi Református Egyházmegye Esperesi Hivatalának titkárával, a Béthel Központ vezetőjével beszélgettünk. Riporter: Birta Zoltán.

Július 11-én ünnepelte 50. életévét Lénárd „Yogi” József a Knock Out együttes frontembere. A Funar (ejtsd:Funár) korszakban indult magyar rock együttes basszusgitárosa és énekese, egy koncerttel ünnepelte meg ezt a jeles napot, amelyre minden zenekedvelőt nagy szeretettel várt! A folytatásban Yogival, Szegedi Csaba beszélget.

Emlékérmet bocsátott ki a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójára a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének bajai szervezete. Az ötlet a szervezet elnökétől, Hegyi Kálmántól származott, aki egyébként a Bajai Református Egyházközség presbitere is. Tavaly több évre előre eltervezték, melyik évben milyen emlékérmét adnak majd ki, Hegyi Kálmán ekkor állt elő ötletével. A terveit Fritz Mihály éremművész rajzolta meg. Az érméket Szegeden készítik el. Hegyi Kálmán azt mondta: megtiszteltetésnek éli meg, hogy a reformáció kezdetének ötszáz éves évfordulóját megérhette, és emiatt késztetést érzett arra, hogy létrehozza ezt az emlékérmét. Az érmét megrendelésre készítik el, az év végéig rendelhető az egyesülettől bronz vagy ezüst kivitelben. Hegyi Kálmánnal Hegedűs Márk beszélgetett. 

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...