2017.07.16. Határtalan
A Határtalan hétvégi összefoglalójában az elmúlt hét adásaiból válogattunk.
Egy mondhatni nem rendhagyó alkalomra került sor a Badalói Református Egyházközségben, pontosabban a gyülekezeti tagok számára az egyik beregszászi étteremben. 32 gyülekezeti tag részvételével valósult meg a program, mely a Reformáció gyermekei előadássorozat egyik újabb – immáron harmadik – állomása volt a közösségben. Erről számolt be rádiónknak Sápi Zsolt badalói református lelkipásztor. Riporter: Nagy Gabriella.
Egyed Emese Paian című verseskötetét mutatták be július 5-én a kolozsvári Agapé Étterem rendezvénytermében. A kötetről Bartha Katalin Ágnes beszélgetett a szerzővel, Mikola Brigitta pedig saját szerzeményét adta elő gitáron. A rendezvényt követően Egyed Emese, Arany János-díjas költő, irodalomtörténész, színházkutatóval rádiónk önkéntes munkatársa, Bálint Enikő beszélgetett.
Július 4. és 9. között magyar nyelvi és kulturális tábort szervezett a Beregi Református Egyházmegye a szórványban élő gyermekek számára. A program helyszínéül a Balazséri Béthel Konferenciaközpont szolgált. A táborról Dancs Györggyel, a Beregi Református Egyházmegye Esperesi Hivatalának titkárával, a Béthel Központ vezetőjével beszélgettünk. Riporter: Birta Zoltán.
Július 11-én ünnepelte 50. életévét Lénárd “Yogi” József a Knock Out együttes frontembere. A Funar (ejtsd:Funár) korszakban indult magyar rock együttes basszusgitárosa és énekese, egy koncerttel ünnepli meg ezt a jeles napot, amelyre minden zenekedvelőt nagy szeretettel vár! A folytatásban Yogival, Szegedi Csaba beszélget.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





