2017.07.18. Határtalan

A Határtalan mai adásában Géresi Róbert püspökhelyettes nyilatkozik egyházunk óvodaprogramjáról.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Javában zajlanak a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet nyári szabadtéri alkalmai. Immár ötödik alkalommal ült biciklire a KRISZ Tóháti alapszervezetének ifjúsága, hogy két keréken hódítsa meg a kelet-magyarországi utakat. Az alkalom a Te-Kérj nevet viseli évek óta. A MÉRCE KRISZ alapszervezet fiataljai, valamint a konfirmandusok pedig egy fürdőzésen vehettek részt a Fekete-hegyen, ahol összesen 62-en pancsolták végig a napot. Az eddig lezajlott és az elkövetkezendő programokról rádiónknak Pataki Gábor, a KRISZ alelnöke, valamint Végh Tímea, a KRISZ irodavezetője számolt be.

A hagyomány továbbéltetéséhez elsősorban meg kell ismernünk azt. Lengyel István 1947-ben született a Fehér megyei Nagymedvésen, bár 1981 óta Marosújváron él, a régi falu elevenen él emlékezetében. A következőkben a Kalákáról, az aratásról, cséplésről mesél.  A műsort önkéntes munkatársunk, Fórika Éva zenetanárnő készítette, szerkesztette, Nagy Ibolya.

A keresztyén és a magyar identitás, valamint a felvidéki református intézményhálózat megerősödését reméli a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház az új óvodaprogramjától. Komáromban átvesznek egy intézményt, míg a Nagykaposon új óvodát építenek. Van, ahol szeptemberben megkezdődik a nevelés. Már most keresik és képzik a keresztyén elkötelezettségű, hívő óvodapedagógusokat. A részletekről Géresi Róbertet, az felvidéki református egyház püspökhelyettesét kérdeztük. A riporter Hegedűs Márk. 

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...