2017.07.22. Határtalan
A Határtalan hétvégi összefoglalójában az elmúlt hét híreiből válogattunk.
Véget ért a 22. Mikes Kelemen Hagyományőrző Alkotótábor, ismertebb nevén a Jurtatábor, mely idén is a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség támogatásával került megrendezésre Karácsfalván, a görög katolikus líceum területén. A programról számolt be rádiónknak bővebben Kész Barnabás, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola történelem és néprajz tanára, a tábor megálmodója és szervezője. Riporter: Tóth-Orosz Bettina.
Miért fontos a néptánc, népdal gyerekeknek felnőtteknek, ezt tudhatjuk meg a következő interjúból melyet kollégánk Szecsődi Árpád készített Ürmösi Ince Hunor néptánc oktatóval.
Negyedszer szervezett Ifjúsági és Mozgássérült tábort a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat Kárpátalján. A tavalyihoz hasonlóan idén is Karácsfalván kerül sor a programra július 15. és 20. között, ahol mind fiatalok, mind valamilyen sérüléssel élő fiatalok együtt táboroznak. A részletekről rádiónknak Makuk János, a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat vezetője számolt be. Riporter: Illés Kitti.
A napokban veszi kezdetét, a mérai világzenei csűrfesztivál. A fesztivál programjáról és a világzenei stílus meghatározásáról Adorjáni Annával, a rendezvény kommunikációsával beszélgetünk. Szerkesztő: Szegedi Csaba.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





