2017.07.25. Határtalan

Hallgassa meg ma is a Kárpát-medencei Református Rádiók közös műsorát, a Határtalant.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Az első magyar sci-fibe is beleolvashatnak a látogatók a kecskeméti Ráday Múzeumban. A fantasztikus regényt egy református lelkipásztor írta az ezerhétszázas években. A RE-formáció, Re-konstrukció című kiállításon számos, a reformációval összefüggő különlegességről beszélgettünk Fogarasi Zsuzsa múzeumigazgatóval. A kecskeméti Ráday Múzeum kamarakiállításán Fekete Zsuzsa kolléganőnk járt.

A Babeș-Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Karán is megkezdődött a felvételi. A Vallás- és Zenepedagógiai alapképzés mellett számos magiszteri programmal is várják az érdeklődőket. Lukács Olgával, a kar dékánjával Mihály Noémi beszélgetett.

Még néhány napig megtekinthető Kovács Éva beregszászi születésű festőművész első egyéni kiállítása szülővárosában, a Művelődési Ház előcsarnokában. Kovács Éva többször részt vett közös tárlatokon Magyarország több városában, Szolnokon, Balatonlellén, Aranyosapátiban és Budapesten. Kovásznán pedig a Csoma kiállításon Kárpátalját képviselte grafikájával, melynek címe: In memoriam Kőrösi Csoma Sándor. A művésszel első egyéni kiállítása kapcsán beszélgettünk. Riporter: Tóth-Orosz Bettina.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...