2013.04.26. Határtalan
A barsi egyházmegyében gyarapodott a megválasztott és beiktatott lelkészek száma, Pozbán, április 21-én iktatták be lelkipásztori tisztébe Dukon Andrást. Összeállításunkban beszélgetést hallhatnak Dukon András beiktatott lelkésszel.
Április 1. és 5. között zajlott a román Oktatási Minisztérium Iskola máskepp: tudj többet, légy jobb programja. Ennek keretében az erdélyi IKE az önkéntességről tartott előadásokat a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceumban. Veres Csaba IKE titkárt erről az alkalomról, valamint az önkéntességről kérdezte Szecsődi Árpád munkatársunk.
A Magyar Református Szeretetszolgálat szervezésében ismét összeült a gyülekezetek akadálymentesítésével foglalkozó műhelycsoport. Gilicze Rékával, a Szeretetszolgálat szóvivőjével Tóth Béla beszélgetett.
Meleg ételt és tartós élelmiszereket oszt ki a Magyarországi Evangélikus Egyház április 27-én, szombaton számos településen a rászorulók között. Összesen mintegy 10 ezer adag meleg étellel és több száz kiló liszttel, cukorral, olajjal, és konzervvel segítik a rászoruló családokat. Az Evangélikus Egyház mostani adományozási akciójával a személyi jövedelemadó egy százalékos felajánlásának fontosságára is szeretné felhívni a figyelmet. - mondta Horváth-Bolla Zsuzsanna Magyarországi Evangélikus Egyház kommunikációs vezetője. Tóth Éva riportja.
Az iktatás tulajdonképpen egy gyülekezet és lelkésze közötti szoros együttműködés megpecsételésének, a megválasztásnak az utolsó mozzanata. Örömteli mozzanata, ünnep. A lelkész, a gyülekezet és az egyházmegye ünnepe. Hogy éli meg ezt a lelkész? Ambrus Erika erről beszélgetett Dukon András lelkipásztorral, akit április 21-én iktattak be hivatalába a pozbai egyházközség élére.
Ebben az esztendőben is több mint 40 000 gyermekhez fog eljutni a Kárpát-medencében (Kárpátalján, Felvidéken, Erdélyben és a Partiumban, illetve Vajdaságban) a Vakációs Bibliahét alapgondolata, amit Jézus mondott magáról: ... az Út, az Igazság és az Élet. Április 22. és 24. között Eszenyben, Beregszászban és Tivadarfalván mutatta be a felvidékiek által összeállított 2013-as Vakációs Bibliahét programot a KOEN kárpátaljai csapata. Olasz Tímeával, a munkacsoport tagjával Fábián Kata beszélgetett.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





