2017.08.04. Határtalan

A Határtalan mai adásában Kárpátalja, Erdély és Magyarország híreiből válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A rahói magyar közösség és a Felső-Tisza-vidék szórványmagyarságának megmaradását szolgáló – Kárpátalján az első – Magyar Ház építése kezdődött el csütörtökön Rahón, a magyar kormány mintegy 80 millió forintnyi támogatásával. A tegnapi jelképes alapkőletételen a Magyar Ház építését koordináló Mikulyák Lászlót Felsőtiszavidéki esperest Rahói lelkipásztort kérdeztük:

A rahói római katolikus plébánia épületére új szintként húzott, közel 500 négyzetméter alapterületen kialakítandó közösségi létesítmény építésének megkezdése kapcsán a Magyar Házak Kárpátalján elnevezásü programról kérdeztük Grezsa Istvánt, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosát:

Több évtizedes múltra tekint vissza a Farkas utcai hangversenysorozat, amelyet néhány éve Miklós Noémi szervez. Az idei sorozatról kérdezte Türk Kriszta, rádiónk önkéntes munkatársa. Szerkesztette: Mihály Noémi.

A siketekre és nagyothallókra is gondoltak a múlt heti Csillagpont Református Ifjúsági Találkozón, a programok között szerepelt a Siketmisszió is, ahol a résztvevők különböző játékok során tapasztalhatták meg, hogyan működik az ilyen fogyatékkal élő társaik kommunikációja. Szopkó Dóra, Szűcs Ibolyát, a Magyar Református Siketmisszió tiszántúli munkatársát kérdezte.
 

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...