2017.08.05. Határtalan

A Határtalan hétvégi összefoglalójában az elmúlt hét híreiből válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A tavalyi évhez hasonlóan idén is megszervezték a Ciklus-Show és Titkos küldetés nevet viselő egy napos tréninget 10-14 éves lányok és fiúk számára a Beregszászi Református Egyházközség gyülekezeti termében.   A foglalkozásokat külön csoportban vezették  a női létről, férfivá válásról, nemiségről, lelki fejlődésről. A játékos, szemléletes bemutatás mód keresztény megközelítésben történt, szakemberek segítségével. Az alkalomon szülők számára is csoportot szerveztek, ahol segítséget kaphattak a gyerekekkel való beszélgetéshez. A tréningről  Török Orsolya és Mozorné Horváth Andrea Ciklus Show foglalkozás vezetőkét kérdeztük.

Újabb iskolát vett a szárnyai alá az Erdélyi Református Egyházkerület: Elkezdődtek a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum felújítási munkálatai – az épületet kívül-belül javítják, illetve új szárnyat is csatolnak majd hozzá, így ősszel a diákok korszerű termekben, megfelelő körülmények között kezdhetik a tanévet. - A munkálatokról, az iskoláról, jelenéről és múltjáról beszélgetett Vörös Alpárral, az Apáczai iskola igazgatójával Bíró István.

Július 31-én délelőtt ünnepélyes keretek között letették a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum új épületszárnyának az alapkövét. 91 év után tették le újból egy magyar tanintézmény alapkövét. A következőkben Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének és Vörös Alpár igazgatónak a beszédét hallgathatják meg.

Borzsován folytatódott a Tiszta Kárpátalja akció – a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács, a KMTT és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezet (KMKSZ ISZ) közel fél éve környezettisztító mozgalomba kezdett. Ennek két része van: az egyik az úgynevezett gondnoki csapat, akik sorra látogatják Kárpátalja turisztikailag jelentős helyszíneit és megtisztítják, karbantartják azokat. A másik egy önkéntes akció, melynek keretében a magyarországi TeSzedd! Mozgalomhoz hasonlóan Kárpátalján eddig 30 helyszínen 7,5 tonna hulladékot gyűjtöttek. Az előző héten Borzsován, a Borzsa-parti strandot tisztították meg a szeméttől. A munkálatokat az újonnan megalakult KMKSZ ISZ borzsovai alapszervezetének tagjai és önkéntesek, a KMTT tagjai és a Tiszta Kárpátalja gondnoki csapata végezte – tájékoztatta rádiónkat Dobsa István, Tiszakeresztúr polgármestere, a KMKSZ ISZ elnöke.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...