2017.08.06. Határtalan

A Határtalan hétvégi összefoglalójában az elmúlt hét adásainak híreiből válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Július 23-án gyülekezeti kirándulásra került sor a Badalói Református Egyházközségben. Az 51 fős csapat úti célja ismét Észak-Kelet Magyarország volt. Az elmúlt néhány évben már sikerült Kárpátalja legismertebb emlékhelyeit és természeti csodáit felkeresniük, így az utóbbi időben előszeretettel választanak anyaországi úti célokat kirándulásaik alkalmával, mondta el rádiónknak Sápi Zsolt badalói református lelkipásztor. Riporter: Nagy Gabriella.

2017. július 26-án a Csillagpontra érkezett saját szerzeményekkel és ismert dalok feldolgozásával a Póra Zoli Praise Projekt. Póra Zoli és az együttese vallja, hogy a közös dicsőítés semmi máshoz nem hasonlítható. A közönséggel együtt ragadták meg a pillanatot és dicsérték a Teremtőt. Rádiónk önkéntese, Bálint Enikő, beszélgetett Póra Zolival.

Tovább bővítette képzési kínálatát 2017-ben a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola a magyarországi felsőoktatási intézményekkel közösen meghirdetett képzéseit. Az idei felvételi kampánnyal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról dr. Szakál Imrét, az oktatási intézmény felvételi bizottságának felelős titkárát kérdeztük:

A  II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola ebben az évben is várja a hallgatókat  református katekéta-lelkipásztori segítő képzésre a Sárospataki Református Teológiai Akadémiával együttműködésben. dr. Füsti Molnár Szilveszterrel az Akadémia rektorával beszélgetünk arról miért is érdemes a kárpátaljai diákoknak katekéta képzésre jelentkezniük:.

A nyári Bolyai egyetem keretében református lelkipásztorok és vallástanárok továbbképző tanfolyama zajlott Kolozsváron, a Bethlen Kata Diakóniai Központban. Püsök Sarolta szervezőt Szecsődi Árpád kérdezte.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...