2017.08.10. Határtalan
A Határtalan mai adásában a Komáromi Református Egyházmegye esperesével, Szénási Szilárddal hallhatnak beszélgetést.
Husz Jánostól Lutherig, Prágától Wittenbergig. Biciklitúrán járták végig a fasori reformátusok a reformáció fontos helyszíneit, így emlékezve a jeles ősökre. A Budapest-fasori református gyülekezet presbitere szervezte a túrát. Szabó Zsoltot Fekete Zsuzsa kérdezte.
Az Untold fesztivált 2015-ben rendezték meg először, amikor Kolozsvár az Európa Ifjúsági Fővárosa címet viselte, és már az első is elsöprő sikert hozott. Idén sem történt ez másképp, a fesztivál rengeteg fellépővel és résztvevővel büszkélkedhetett. A rendezvény negyedik napján az elektronikus zene egyik nagy alakja, a fiatal Alan Walker tartott sajtótájékoztatót. Riporter: Both Zsuzsa.
A református hittanoktatás célja és feladata, hogy a tanulók az életkoruknak és az általános műveltségi szintjüknek megfelelő szintű bibliaismereti, egyháztörténeti, dogmatikai, etikai, egyházzenei, valamint az egyház életének mindennapjairól szóló ismeretanyaggal rendelkezzenek. Mindezek mellett a hittanoktatás hitre való nevelés illetve hitben való nevelés, amelynek során segíteni kell növendékeinket abban, hogy bibliaolvasó és imádkozó, a gyülekezet közösségében Igével és úrvacsorával rendszeresen élő, áldozatkész keresztyénekké váljanak. A Kárpátaljai Református Egyházkerület hitoktatási lehetőségeiről beszélgetünk Maksai Attila református lelkipásztorral.
A Martosi Református Egyházközség is csatlakozik a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház bölcsőde- és óvodafejlesztési programjához. Az egyházközség által alapított alsó tagozatos kisiskola 1999-ben nyitotta meg kapuját, amely hamarosan egy óvodával is bővül. A beruházás, amely a magyar kormány támogatásával valósul meg, 6-700 ezer eurós költséggel számol. A részletekről felvidéki munkatársunk Iski Ibolya kérdezi az egyházi alapiskola fenntartóját, a helyi gyülekezet lelkipásztorát, Szénási Szilárdot, a Komáromi Református Egyházmegye esperesét.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





