2017.08.12. Határtalan
A Határtalan hétvégi összefoglalójában az elmúlt hét híreiből válogattunk.
Augusztus 26-án este 19 óra 30 pertől a beregszászi amfiteátrumban nagyszabású programmal készül a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének szervezőcsapata, a Csodaszarvas Musicalt mutatják be a kárpátaljai közönség számára. A magyarság eredetmondáját feldolgozó zenés darabot a nyár folyamán megtekinthették már Magyarországon, augusztus 17-én pedig Felvidékre érkezik a musical. A következő percekben a szerzővel, Belinszki Zoltánnal kollégánk, Birta Zoltán beszélget.
Közel két hete elkezdődött az online aláírásgyűjtés a Minority Safepack európai polgári kezdeményezés keretén belül. A kezdeményezésről, további információkról kérdezte Porcsalmi Bálintot, az RMDSZ ügyvezető elnökét, Bíró István.
A „Genius” Jótékonysági Alapítvány hetedik alkalommal szervezte meg a Jankovics Mária alkotótábort, melynek ünnepi megnyitójára a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RFKMF) átriumában került sor hétfőn. A részletekről számolt be rádiónknak Kulin Ágnes, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának elnöke, a tábor vezetője. Riporter: Tóth-Orosz Bettina.
Bezárultak Románia legnagyobb zenei fesztiváljának, az Untoldnak a kapui. A fesztivált először 2015-ben rendezték meg, amikor Kolozsvár elnyerte Európa Ifjúsági Fővárosa címet. A rendezvényt követően Krippán Kinga sajtóreferenssel beszélgettünk. Riporter: Both Zsuzsa.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





