A Világosság református egyházi műsor 2017. szeptember 3-ai ajánlata

A Pátria rádióban a 7.05-kor kezdődő műsorban fő témájában arról lesz szó, hogy nincs üdvösség senki másban csak Jézus Krisztusban. Majd összeállításban számolunk be a gútai gyülekezet napközis gyermektáboráról.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Nincs üdvösség senki másban, és nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk, csak Jézus Krisztusban - vallotta meg Péter apostol a nagytanács előtt, válaszul arra a kérdésre, hogy milyen hatalommal, kinek a nevében gyógyították meg a születésétől fogva sánta férfit. A témáról bővebben Kovács Timár Ildikó rimaszombati beosztott lelkipásztor szól igehirdetésében.

Hatodik alkalommal szervezte meg a napközis gyermektáborát az idei KOEN program alapján a Gútai Református Egyházközség. Immár harmadik éve pedig a Tájház ad otthont az öt napos foglalkozásoknak. Az augusztus harmadik hetében a négy és tizennégy éves korosztályú gyermekek számára megszervezett táborban harminchárom gyermek okulhatott Dániel és barátainak a történetéből.  Mit adhat a gyülekezet számára egy napközis  tábor megszervezése, miért fontos már ilyen korban foglalkozni a gyermekekkel és  milyen programmal lehet tartalmassá tenni az öt napos együttlétet? A gyermekek miért szeretnek részt venni ilyen táborban? Minden kiderül az ott készített összeállításból.

Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya.

A műsor ismétlésére másnap, hétfőn 13.05 órakor kerül sor.

A Világosság egyházi műsort a közvetítést követő naptól a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Sola rádió honlapján is meghallgatható.

 

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...