2017.08.21. Határtalan
A Határtalan mai adásában beszélgetést hallhatnak a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Egyházzenei Osztálya által Rimaszombatban megrendezett országos kántorképző tanfolyam résztvevőivel.
Megújítják a diakónusképzést szeptembertől Nagykőrösön, a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karán szociális intézményekben és egyházi szeretetszolgálati otthonokban is dolgozhatnak majd a diakónia BA szak elvégzését követően a diplomaszerzők. A részletekről Birinyi Márkot, a KRE-TFK Szociális munka és Diakónia Intézetének intézetvezető helyettesét kérdeztük. Hegedűs Márk beszélgetése.
Mátyás király titkai. Igazságos volt-e Mátyás király a kortársak szemében? Címmel tartott előadást Mandics György író, költő, újságíró, esszéíró, tanár, augusztus 15-én, a Bulgakov kávéházban. Az előadást követően az íróval beszélgettünk. Riporter: Szabó Anita.
Augusztus 20. államalapító királyunk ünnepe, lévén, hogy a római katolikus egyház 1083. augusztus 20-án avatta szentté a Magyarországot keresztény királysággá szervező uralkodót, aki óriási szerepet játszott nemzetünk egyik legnagyobb, sőt döntő jelentőségű átalakulásának a levezénylésében. Vasárnap Beregszászban is Szent István napi Megemlékezés és egyben a kárpát-medence kenyere kenyérszentelésrére került sor a Szent István szobornál, erről kérdeztük Molnár János, római katolikus esperest, beregszászi plébánost.
Huszonharmadik alkalommal szervezett országos kántorképző tanfolyamot a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Egyházzenei Osztálya. A résztvevők az ország több pontjáról, református gyülekezeteiből érkeztek Somorjától Kistárkányig. Meglátogattuk az egyháztörténeti, ének és orgona órákat. Felvidéki önkéntes munkatársunk, Pósa Erzsó a kántorképző vezetőivel és résztvevőivel beszélgetett.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





