2017.08.31. Határtalan
A Határtalan mai adásában Kárpátalja, Erdély és Magyarország híreiből válogattunk.
Hetven rászoruló diáknak adott át tanszercsomagot az Ökumenikus Segélyszervezet Beregszászban- Az Iskolakezdés együtt! Elnevezésű hagyományos akciója keretében az Ökumenikus Segélyszervezet kárpátaljai munkatársai a szervezet beregszászi kirendeltségén, az Advance Kárpátaljai Tanácsadó és Fejlesztő Központban adták át a tanévkezdéshez összeállított tanszercsomagokat. Erről kérdeztük Gerevich Jánost az Advance központ igazgatóját.
A Stars pince galériában került sor, Dr. Püsők Sarlota Sokarcú Iszlám című előadására, az előadóval a témáról kollégánk Szecsődi Árpád beszélgetett.
A tiszakarádi ünnepi istentiszteletre hazalátogatott szülőfalujába a Kanadában élő, idén 80 éves Kántor Pál református lelkipásztor, aki pár nappal korábban állami kitüntetést vehetett át, Budapesten, Balog Zoltán emberi erőforrások miniszterétől. Ezen a napon avatták fel a Faluházat is, amely mostantól a Kántor Pál Művelődési Ház nevet viseli, amelynek falait az idős lelkipásztor képei díszítik, a település könyvtára pedig Kántor Pál verseivel gazdagodott. Póczos Nikolett összeállításában elsőként Kántor Pált hallják.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





