2017.09.28. Határtalan
A Határtalan mai adásában Kárpátalja, Erdély és Magyarország híreiből válogattunk.
A beregszászi református templomban tartotta tanévnyitó ünnepségét a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola szeptember 25-én. Dr. Orosz Ildikó, az intézmény rektora tanévnyitó beszédében köszönetet mondott mindazoknak, akik a nyár folyamán munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy gördülékenyen kezdődhessen az új tanév. Beszédében úgy fogalmazott: „az eredményes nyár után a kisebbségi oktatást elsöprő, hirtelen keletkezett viharral érkezett meg az ősz”. Illés Kitti riportja.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a tanévnyitó ünnepségen elmondta, hogy a kárpátaljai magyarok a szülőföldjükön akarnak boldogulni, Magyarországnak pedig alkotmányos kötelessége ebben segíteni őket. Vele beszélgetünk.
Cey-Bert Róbert Gyula: „Nincs más út csak a szabadság!” Bocskay-Bethlen szabadságharc török szövetséggel című kötetének a bemutatójára került sor szeptember 21-én, csütörtökön 17 órától a Főkonzulátus rendezvénytermében. A könyv és egyben a Magyar-török trilógia szerzőjével Biró István beszélgetett.
A reformáció 500. évfordulóján a Zemplén Közcélú Televíziózásért Egyesület nyilvános televízió felvételt szervezett a sátoraljaújhelyi Kazinczy Múzeumban, a téma a reformáció kulturális öröksége. Ott készült a következő összeállítás. A riporter Jászter Beáta.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





