2017.10.01. Határtalan
A Határtalan hétvégi összefoglalójában az elmúlt hét adásaiból válogattunk.
Ismét Kárpátaljára látogatott a Gödöllői Szimfonikus Zenekar. A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet Kodály és a népzene címmel jótékonysági hangversenyt szervezett szeptember 23-án Beregszászban, a Rákóczi-főiskolán. A koncerten a Gödöllői Szimfonikus Zenekar fúvós együttesei léptek fel, akik immár hagyományt teremtve minden évben ellátogatnak Kárpátaljára. A koncert bevételét jótékony céllal egy-egy kárpátaljai ügy megsegítésére ajánlják fel. Idén a hangverseny bevételét Kulikovszka Ágnes gyógykezelésére fordítják a szervezők. Az eseményről elsőként Molnár Krisztina Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet munkatársa nyilatkozott, ezt követően pedig Gordos Éva szervezőt kérdeztük.
Anyagi nehézségekkel, jó sok családi problémával, sok régi előadással és két új sorozattal kezdi 225. évadát a Kolozsvári Állami Magyar Színház. A tervek szerint Tony Kushner Angyalok Amerikában című darabját mutatnák be Victor Ioan Frunză rendezésében. Az idén két UNITER-díjjal is kitüntet Frunză 22 év után tér vissza a kolozsvári társulathoz rendezni, és a tervek szerint a két részes darabot egy kétestés előadásban mutatják be, amelynek részei külön-külön is megnézhetők. A továbbiakban Tompa Gábor a színház igazgatója ismerteti a 2017-2018-as évad programját.
A beregszászi református templomban tartotta tanévnyitó ünnepségét a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola szeptember 25-én. Dr. Orosz Ildikó, az intézmény rektora tanévnyitó beszédében köszönetet mondott mindazoknak, akik a nyár folyamán munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy gördülékenyen kezdődhessen az új tanév. Beszédében úgy fogalmazott: „az eredményes nyár után a kisebbségi oktatást elsöprő, hirtelen keletkezett viharral érkezett meg az ősz”. Illés Kitti riportja.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a tanévnyitó ünnepségen elmondta, hogy a kárpátaljai magyarok a szülőföldjükön akarnak boldogulni, Magyarországnak pedig alkotmányos kötelessége ebben segíteni őket. Vele beszélgetünk.
Cey-Bert Róbert Gyula: „Nincs más út csak a szabadság!” Bocskay-Bethlen szabadságharc török szövetséggel című kötetének a bemutatójára került sor szeptember 21-én, csütörtökön 17 órától a Főkonzulátus rendezvénytermében. A könyv és egyben a Magyar-török trilógia szerzőjével Biró István beszélgetett.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





