2017.10.07. Határtalan
A Határtalan hétvégi összefoglalójában az elmúlt hét híreiből válogattunk.
Több mint ötszázan futottak szombaton, Beregszászon az Ökumenikus Segélyszervezet által szervezett 3. jótékonysági félmaratonon, amelyen részt vett Kovács Koko István és Lévai Anikó, a segélyszervezet két jószolgálati nagykövete.
Az Ökumenikus Segélyszervezet szeptember 20-án 11 napos adománygyűjtést indított Magyarországon, amelynek keretében az 1353-as adományvonalon hívásonként 250 forint adományozható a kárpátaljai segélyprogram támogatására, szombatig több mint 15 ezer hívás érkezett a vonalra. Erről is beszélt rádiónknak adott interjújában Gáncs Kristóf a segélyszervezet kommunikációs igazgatója.
Különleges eseménynek adott helyet a Marosszentimrei Református templom, erről Gudor Kund Botond Gyulafehérvári lelkipásztor a Nagyenyedi Református Egyházmegye jelenlegi esperese számol be, riporter Szecsődi Árpád.
A zene világnapjának alkalmából szervezett hangversenyt a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola testvérintézményével, a budapesti Molnár Antal Zeneiskolával karöltve szeptember 29-én. Mai összeállításunkba a budapesti testvérintézmény vezetőjével, Kis Tündével és Bobály Istvánal, a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti iskola igazgatójával beszélgetünk:
A Molnár Antal Zeneiskola a beregszászi koncerten Big Bandjével képviseltette magát. Rádiónk riportere a zenekar egyik tagját Küttel Bálintot kérdezte.
Évadnyitó sajtótájékoztatót tartott a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 25-én, amelyen a kezdődő évad gazdag kínálatán kívül a felmerülő nehézségekről is beszámolt. Mihály Noémi összeállítását hallják.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





