2017.10.08. Határtalan

A Határtalan hétvégi összefoglalójában az elmúlt hét adásainak híreiből válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Ismét Beregszászban jártak a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezetének munkatársai, akik évről évre rendszeresen ellátogatnak vidékünkre és segítenek. Mostani látogatásuk egyik apropója, hogy az Ukrán Vöröskereszt Beregszászi Járási Szervezetének vezetésében személyi változás történt, így megismerkedtek az új vezetővel, valamint élelmiszercsomagokat hoztak Beregszászba. A jövőbeni tervekről és együttműködésről beszélt rádiónknak adott interjújában Grubert Roland, a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezetének igazgatója. Riporter: Rajkó Balázs.

A 72 óra kompromisszum nélkül egy szociális ifjúsági önkéntes akció, amelyet a három történelmi keresztény egyház szervez. Országszerte fiatalok kisebb-nagyobb csoportjai három napon, azaz 72 órán keresztül teljesítenek közhasznú feladatokat: intézmények, játszóterek felújítása, erdőtakarítás, szociális segítségnyújtás, kulturális műsorok szervezése különböző közösségeknek. A részletekről Ruszu Szidóniával a program erdélyi koordinátorával beszélget Szegedi Csaba.

A néphagyomány szerint az októberi hónap főként a termés betakarításáról és a szüretről szól. Az utóbbi az ősz egyik nagy feladata, mely a népszokások szerint soha sem szűkölködött vidámságban, mulatságokban. A 16. és 17. században igazi sátoros ünnepnek számított a szüret, melyre még a hadviselő vitézek is hazasiettek. Egykoron szüretkor kivonult a hegybe a falu apraja-nagyja. A szőlőben dolgozó segítő kezek borral való kínálása a gazda szent kötelességei közé tartozott. A szüret és a borkészítés napjainkban is fontos szerepet játszik a Kárpát-medencében. Mai összeállításunkban két borszakértővel beszélgetünk vidékünk borairól:

Október elején Selmeczi György Szent László királyról írt vígoperáját mutatják a Kolozsvári Magyar Operában – árulta el az évadnyitó sajtótájékoztatón Szép Gyula igazgató, aki szerint ez a Szent László-emlékév egyik legizgalmasabb és legeredetibb mozzanata lehet. A Boldogasszony lovagja című mű, a szerző első vígoperája, az ötödik olyan műve, amelyet színre visznek. A műről Selmeczi Györgyöt Mihály Noémi kérdezte.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...