2017.10.10. Határtalan

A Határtalan mai adásában Kárpátalja, Erdély és Magyarország híreiből válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Az elmúlt hetekben Kárpátalján kiemelt figyelmet kap a nemzetiségi kérdés. Rezes Józseffel, a Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal Nemzetiségi és Vallásügyi Főosztály vezetőjével beszélget Jakab Krisztina és Botos István kollégánk, a Főosztály feladatairól, Kárpátalja lakosságáról, nemzetiségi összetételéről.

A Barátok közt című tévésorozat, Michelangelo neve, a Saul fia fesztiválsiker és egyéb kulisszatitkok is elhangzottak a 17. Filmtettfeszt október 5-ödikei közönségtalálkozóján. A 34 szereplős, a máról és a mai generációról- generációnak szóló #Sohavégetnemérős című nagyjátékfilm apró történeteit a magyarországi rendkívül népszerű Well Hello pop együttes köti össze, illetve az életérzés, amelyet zenéjük nyújt. Tiszeker Dániel filmjéről a kolozsvári Victoria/Győzelem moziban a film producerét, Lévai Balázst illetve forgatókönyvíróját, Horváth András Dezsőt, Virginás Andrea kérdezte. Mindezek mellett a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle programjában megjelenő néhány filmről is rövid véleményt mondott az alkotógárda említett két tagja. A szerkesztő: Prózsa Lilla Zsuzsanna.

Apróbb lépésekkel, de folyamatos megújulás alatt állnak a Szeged-Petőfitelepi Református Egyházközség ingatlanjai. A közelmúltban villámhárító került a templom épületre, és a tizenegy ablak közül ötöt korszerűre tudtak cserélni illetve a padfűtést is kialakították. A parókia és a gyülekezeti terem is felújítás alatt van, itt a fűtéskorszerűsítés égetően fontos lenne. A részletekről Czirokné Botár Évát, a gyülekezet lelkészét kérdeztük. A riporter Hegedűs Márk.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...