2017.10.17. Határtalan

A Határtalan mai adásában Albert András tápszentmiklósi lelkipásztorral hallhatnak beszélgetést, aki Dunaszerdahelyen mutatta be Gróf Bethlen Miklós, a református államférfi (1642-1716) című kötetét.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A magyar Luther, Dévai Bíró Mátyás nyomán címmel zenés irodalmi műsorral emlékezett az Éltető lélek irodalmi kör Egyesület a Reformáció 500 évfordulójára. A rendezvénynek az Avasi református templom adott otthont pénteken. Tóth Éva helyszíni beszámolójában az ünnepi köszöntők között a kárpátaljai Borzsavári Együttes előadásából hallhatnak részleteket.

Hétfőn a beregszászi Református Püspöki Hivatlaban  a Magyar Bibliatársulat képviselői Ukrán-magyar újszövetségeket adtak át a Kárpátaljai Református Egyháznak, intézményeinek és gyülekezeteinek. Az eseményről bővebben Zán Fábián Sándort a Kárpátaljai Református Egyház püspökét kérdeztük:

A Zene Világnapján dr. Kulcsár Gabriellával beszélgetett Kolozsvári zenés panoráma című könyvéről Nagy Ibolya munkatársunk.

A magyar reformáció 500 évének jubileuma alkalmából szervezett előadássorozat első állomásaként a Dunaszerdahelyen mutatta be Gróf Bethlen Miklós, a református államférfi (1642-1716) című kötetét Albert András tápszentmiklósi lelkipásztor, aki könyve megírásának az apropóját a teológiai tanulmányai idejéből a  született cikkei adták, amelyek később indíttatást adtak a számára, hogy a Bethlen családdal foglalkozzon, de a Bethlen Miklósról szóló könyvének a megalapozását a Dél-Erdélyben töltött három éves (1997-2000) lelkipásztori szolgálata adta, de az is hozzájárult mindehhez, hogy szolgálhatott abban a templomban, amelyet ő építtetett. Felvidéki munkatársunk Iski Ibolya beszélgetett vele. 

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...