2017.10.19. Határtalan
A Határtalan mai adásából megtudhatják milyen az élet a lévai Czeglédi Péter Református Gimnáziumban, milyen gondokkal küzdenek, milyen örömeik vannak. Önkéntes munkatársunk Kiss Beáta igazgatóval beszélgetett.
A kormánynak és a református egyháznak együtt és egymás mellett is fontos, hogy a jövő generációja jól felszerelt iskolában tanuljon. Fehérgyarmaton egy ilyen iskola épül, amelynek alapkő letételi ünnepségén jelen volt Seszták Miklós miniszter és Fekete Károly püspök is. Zsoldos Barnabás összeállítása.
Idén október 12-e és 15-e között szervezték meg a 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes akciót, amelyik tízedik kiadásához érkezett. Néhány erdélyi településen is bekapcsolódhattak ebbe a jelentkezők. Marossárpatakon tevékenykedett munkatársunk, Bálint Enikő. Őt kérdezte tapasztalatairól Mihály Noémi.
A Kárpátaljai Fiatal Magyar Vállalkozók Szövetsége (KFMVSZ) szakmai fórumot rendezett tagjai részére a beregszászi Rákóczi-főiskolán október 13-án. A fórum céljairól a szövetség alelnökét, Pataki Gábort kérdezte rádiónk munkatársa, Illés Kitti.
Nyitott napot tartott október 12-én a lévai Czeglédi Péter Református Gimnázium a környék kilencedikes diákjainak. A foglalkozások szünetében az intézmény igazgatójával, Kiss Beátával, felvidéki önkéntes munkatársunk, Ambrus Erika beszélgetett az iskoláról, az eredményekről, a tervekről.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





