2017.10.20. Határtalan
A Határtalan mai adásában munkatársunk Bóna Zoltán főszerkesztővel beszélget annak apropója kapcsán, hogy a reformáció 500. évfordulója alkalmából ünnepi, tematikus lapszámmal jelentkezett a Theologiai Szemle, amelyben a közölt publikációk három nyelven – magyarul, németül és angolul is olvashatóak.
A Kárpát-medence valamennyi magyar lakta területét érintő Reformfutás500 vállalkozó szellemű kis közössége Mátészalkán is kitűzte a kertvárosi református templom haranglábára az 500 évvel ezelőtt Luther Márton által megfogalmazott 95 pontot. Az eseményhez a helyi gyülekezetből a Kálvin János református iskolából is csatlakoztak. Zsoldos Barnabás mikrofonjával vett részt a rendezvényen.
Idén október 12-e és 15-e között szervezték meg a 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes akciót, amelyik tizedik kiadásához érkezett. Bár Erdélyben még gyerekcipőben jár a kezdeményezés, néhány településen itt is bekapcsolódhattak az érdeklődők. Az egyik ilyen program Marossárpatakon zajlott, ahol az önkéntesek lefestették és dekorálták a játszóházat, valamint roma gyerekeknek szerveztek programot. A program szervezőjével, Ruszu Szidóniával, rádiónk önkéntes munkatársa, Bálint Enikő beszélgetett.
Lilija Hrinevics ukrán oktatási miniszter kedden kárpátaljai pedagógusokkal és oktatási vezetőkkel egyeztetett Kijevben az új ukrán oktatási törvény 7. cikkelyéről is. A találkozón jelen volt dr. Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség és a Kárpátaljai Megyei Tanács Oktatási Bizottságának elnöke, akit csütörtökön Kijevből kapcsoltunk telefonon. Az elnök asszony elmondta, Balog Zoltán, a magyar Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetőjének kérésére maradt a fővárosban, mert a magyar diplomata az ukrán partnerével, Lilija Hrinevics oktatási miniszterrel való találkozója előtt mindenképpen ki akarta kérni a kárpátaljai magyar érdekképviseleti szervek vezetőinek véleményét a témában. Birta Zoltán riportja.
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának folyóiratát, a Theologiai Szemlének a reformáció 500. évfordulója alkalmából összeállított tematikus lapszámát mutatták 2017. október 17-én, először Komáromban, a Selye János Egyetem Református Teológiai Karán, majd Pozsonyban, a református gyülekezet közösségi termében. A 92 éves lap kezdeteiről, az indításának az apropójáról, az eltelt időszakról, valamint a most megjelent ünnepi számról Felvidéki munkatársunk Iski Ibolya kérdezte Bóna Zoltán főszerkesztőt.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





