2017.10.21. Határtalan

A Határtalan hétvégi összefoglalójában Erdély és Kárpátalja híreiből válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet szombaton ifjúsági rendezvényt szervezett a Reformáció 500 évének alkalmából. Az ifjúsági program 14.30-kor vette kezdetét, különleges utcai performansszal. Az eseményről Bernát Tamás kisdobronyi és tiszaágteleki lelkipásztorral valamint Szűcs Rita és Iván Ágnes KRISZ tagokkal beszélgetünk.

Ünnepi megemlékezést tartottak október 6-án, az aradi vértanúkra emlékezve a Kolozsvári RMDSZ, a Belmonostori körzeti RMDSZ és a Pro Juventute Egyesület szervezésében. Az eseményről készített összeállításban megszólal Gergely Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány igazgatója valamint részleteket hallhatnak, Marosán Csaba színművész Intés az őrzőkőz című műsorából és a kolozsvári református kollégium énekarának szolgálatából. Szerkesztő: Bíró István.

A Határtalanul! program keretében ismét diákcsoport érkezett Kárpátaljára. A  program célja a magyar-magyar kapcsolatok építése, személyes kapcsolatok kialakítása, elmélyítése, melynek keretében a magyarországi iskolák tanulói a magyar állam támogatásával osztálykiránduláson vesznek részt az anyaországgal szomszédos  magyarlakta területeken, így személyes tapasztalásokat szerezhetnek a külhoni magyarságról. A következő percekben dr. Aszalós Péterrel a gyerekek egyik kísérő tanárával beszélgetünk.

Több ezren ünnepeltek Kolozsváron a reformáció 500. jubileuma alkalmából az erdélyi protestáns egyházak által szervezett központi rendezvényen szeptember 29-én. A Farkas utcai templomban tartott hálaadó istentiszteleten közel 600 igehirdető és ugyanennyi gondnok, presbiter vett részt. Az ünnepet a felújított 122 éves Protestáns Teológiai Intézet épületének újraavatásával folytatták, ahol leleplezték Szász Domokos egykori püspök mellszobrát, valamint megnyitották az Erdélyi Református Múzeum és a teológiai intézet új sportpályájának kapuit. A következőkben Kató Béla az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének ünnepi beszédét hallgathatják meg. szerkesztő: Szegedi Csaba.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...