2017.10.23. Határtalan

A Határtalan mai adásában Lévai Attilával, a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának dékánjával hallhatnak beszélgetést a Hit és közösség szolgálatában – Életutak a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházban címmel megtartott nemzetközi tudományos szemináriumról.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Egy aprócska nemzet felemelte fejét és nemet mondott az elnyomásra, szembeszállt a diktatúrával és a világ akkori egyik legnagyobb birodalmával, de mi is történt akkor, egy református lelkipásztor így emlékszik vissza azokra a napokra.

Úrvacsorás istentisztelettel és közös zsinati üléssel ünnepelte a reformáció ötszázadik évfordulóját a Magyarországi Református és Evangélikus Egyház Zsinata Budapesten, a Fasori evangélikus és református templomban.

Úrvacsorás istentisztelettel és közös zsinati üléssel ünnepelte a reformáció ötszázadik évfordulóját a Magyarországi Református és Evangélikus Egyház Zsinata Budapesten, a Fasori evangélikus és református templomban.

A reformáció 500. jubileumi évfordulója kapcsán „50 év 50 festmény” címmel nyílt kiállítás pénteken a beregszászi református templom gyülekezeti termében. A tárlatról Hájas István festőművésszel beszélget rádiónk munkatársa, Illés Kitti.

Nemzetközi tudományos szemináriumot szervezett Hit és a közösség szolgálatában – Életutak a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházban címmel Komáromban a Selye János Egyetem Református Teológiai Kara Történeti Tudományok Tanszéke és a Tanárképző Kar Történelmi Tanszéke. Hogy milyen céllal szervezték meg és milyen hozadéka lehet egy ilyen szemináriumnak, arról felvidéki munkatársunk Iski Ibolya kérdezte Lévai Attila dékánt.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...