2017.10.25. Határtalan

A Határtalan mai adásában Filep Tamás Gusztávval hallhat beszélgetést, aki Selye János Egyetem Református Teológiai Kar konferenciáján tartott előadást Péter Mihályról, valamint a szlovenszkói és ruszinszkói református egyház három nagy kérdéséről.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Templommá bővítik a nyárlőrinci református imaház épületét. A Bács-kiskun megyei gyülekezet régi álma valósul meg, hiszen már 1986-ban, az imaház építésekor tervezték. Emiatt például a hátsó falat teljesen egyenesre húzták, hogy ha kell, vagy lesz rá lehetőség, könnyebben el tudják bontani, és bővíteni az épületet. Ez valósulhat most meg, kormányzati támogatásból és gyülekezeti adakozásból. Kókai Géza lelkipásztorral Hegedűs Márk beszélgetett.

A 17. Történeti Tartószerkezetek Nemzetközi Konferenciáját szervezte meg a Transsylvania Nostra Alapítvány október 19-e és 20-a között a kolozsvári Bánffy-palotában. A kétnapos konferencián a szakma jeles külföldi és hazai képviselői mutatták be munkáikat, kutatásaikat, valamint a rekonstrukciót érintő problémákról értekeztek. Elsőként Kirizsán Imolát, a Transsylvania Nostra Alapítvány alelnökét kérdezte Mihály Noémi.

A reformáció 500. jubileumi évfordulója kapcsán „50 év 50 festmény” címmel nyílt kiállítás pénteken a beregszászi református templom gyülekezeti termében. A tárlatról Hájas István festőművésszel beszélget rádiónk munkatársa, Illés Kitti.

Filep Tamás Gusztáv, Péter Mihály és a szlovenszkoi és a ruszinszkoi református egyház három nagy kérdéséről tartott előadást. Iski Ibolya riportja következik.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...