A Világosság református egyházi műsor 2017. október 29-ei ajánlata

A Pátria rádióban a 7.05-kor kezdődő műsorban szó lesz a reformációról, a negyven éves diósförgepatonyi református templomról és tornyának a felújitásáról, valamint a 450 éves II. Helvét Hitvallás időszerűségéről.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

500 évvel ezelőtt indult el a reformáció Luther Márton ágostonrendi szerzetes bátor tettének köszönhetően, amikor kiszögezte a wittenbergi vártemplom kapujára az egyház megreformálását célzó 95 tételét. Erre emlékezünk október 31-én. A reformációval kapcsolatos gondolatait Böszörményi Tamás nagykövesdi lelkipásztor osztja meg a hallgatókkal.

Negyven évvel ezelőtt szentelték fel a dióspatonyiak modern, skandináv stílusban épült új templomát. Az idei évben pedig sikerült különböző források felhasználásával felújítani a veszélyessé vált tornyát. A részletekről Tompa Veronika lelkipásztort és Gállfy László gondnokot kérdeztük.

A Második Helvét Hitvallást Bullinger Henrik írta 1562-ben, és mint a svájci protestáns városok és kantonok közös hitvallását tette közzé 1566-ban. A magyar református lelkipásztorok az 1567. évi debreceni zsinaton fogadták el sajátjukként. Mennyire időszerű 450 év távlatából a II. Helvét Hitvallás? Melyek azok a részek, amelyekre ma már máshogyan kell értelmezni és melyek az örök érvényűek, amelyek nem változnak? Visky Sándor Bélával, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet docensével beszélgetünk.

Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya.

A műsor ismétlésére másnap, hétfőn 13.05 órakor kerül sor.

A Világosság egyházi műsort a közvetítést követő naptól a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Sola rádió honlapján is meghallgatható.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...