2017.10.29. Határtalan
A Határtalan hétvégi összefoglalójában az elmúlt hét adásainak híreiből válogattunk.
Mintegy negyvenfős erdélyi csoport látogatott Kárpátaljára az elmúlt hétvégén. A mostani látogatás alkalmával tovább erősödhetett a Beregszászi illetve a Csíkszeredai református gyülekezetek testvéregyházi kapcsolata. Az eseményről a csoport három tagjával, Lázár Istvánnal, Forró Alberttel és Zakariás Edittel beszélgetünk.
A Jelenések könyve 22 fejezetét ábrázoló kiállítás nyílt Kolozsváron Gy. Szabó Béla fametszeteiből. Erről készült tudósításunkat hallhatjuk Müller Erik összeállításában.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc Magyarország népének a diktatúra elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca. A XX. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseményének 61. évfordulójára emlékeztek október 23-án Kárpátalja megyeszékhelyén, Ungváron is. Az Ungvári Főkonzulátus, a Beregszászi Konzulátus, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség közös megemlékezése az ungvári 1956-os emlékműnél zajlott, délután pedig a Kormorán Együttes ünnepi koncertjére került sor a Kárpátaljai Megyei Ukrán Zenés-Drámai Színházban. A helyszínen osztotta meg gondolatait rádiónkkal Buhajla József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja. Ezt követően pedig a Kormorán együttes két tagját, Szűcs István billentyűst és Vadkerti Imre énekest hallják. Riporter: Birta Zoltán.
A reformáció 500. évében Dávid István kolozsvári látogatása során Kodály Zoltánról tartott előadást október 14-én, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és a Romániai Magyar Dalosszövetség által a Kodály-emlékév alkalmából szervezett zenetudományi konferencián, valamint orgonajátékával megható pillanatokat okozott a Farkas utcai templom hallgatóságának október 19-én. Az orgonaművésszel, a Károli Gáspár Református Egyetem tanárával rádiónk önkéntes munkatársa, Bálint Enikő beszélgetett.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





