2017.11.05. Határtalan

A Határtalan hétvégi összefoglalójában ezúttal Erdély és Kárpátalja híreiből válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Soli Deo Gloria – Egyedül Istené a dicsőség. Ez a jelmondat, amely leginkább a református reformáció sajátja, azt hangsúlyozza, hogy az emberi élet célja a földön egyedül Isten dicsőségének szolgálata. A reformáció 500. jubileumi ünnepnapja alkalmából rádiónk szerkesztősége arra, próbált választ találni, hogy mit jelent a kárpátaljai keresztyéneknek a reformáció illetve reformátusnak lenni. Elsőként tehát hallgassak meg Menyhárt Nikolettet a kárpátaljai "Reformáció Gyermekei" program koordinátorát.

Szeptember végén a reformáció 500. évfordulója alkalmából több ezren ünnepeltek az Erdélyi Református Egyházkerület központi rendezvényén. Bibza Gábor a Kolozsvári Egyházmegye esperese így emlékszik vissza az eseményre. A riporter Szecsődi Árpád.

A Kárpátaljai Keresztyén Diakónia alapítvány egy éve indította el az Ukrajnában egyedülálló Otthoni Beteggondozó szolgálatát. Az alapítvány kezdetben csak a beregszászi rászorultakon segített, ám a már a programot Mezővárira is kiterjesztették. A szolgálat fejlődéséről valamint tevékenységeiről Gogola Istvánnal a szolgálat programigazgatójával és Demeter Nigriny Adriennel a program koordinátorával beszélgetünk. A riporterek: Vass Magdolna és Botos István.

KÉT ÉLETÜNK KÖZT címmel Balla Zsófia Babérkoszorú-díjas költővel, íróval beszélgetőestet tartottak a Kolozsvár Társaságban 2017. október 26-án. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia és a Digitális Irodalmi Akadémia tagjával beszélget Demény Péter író, a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztője. A beszélgetés során a költőnő saját verseiből is felolvasott. Balla Zsófiával rádiónk önkéntes munkatársa, Bálint Enikő, beszélgetett.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...