2017.11.11. Határtalan

A Határtalan hétvégi összefoglalójában Erdély és Kárpátalja híreiből válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A Katolikus Karitász magyarországi orvosmissziója 45 óvodás gyermek szűrővizsgálatát végezte el október 30-án Kárpátalján, az aknaszlatinai Szent Anna Óvodában. Emellett a növendékeknek, valamint várandós kismamáknak átadták a Karitász, a Via et Vita Nagycsaládos Egyesület, valamint a Kismackó Alapítvány ajándékait. A kezdeményezésről kérdeztük Puliszka Évát, az óvoda vezetőnőjét. Riporter: Birta Zoltán.

A Reformció 500 emlékév keretén belül Református kollégiumok kórustalálkozójára került sor Kolozsváron a Farkasutcai templomban október 28-án szombaton, az eseményről Székely Árpádot a Kolozsvári református kollégium igazgatóját rádiónk munkatársa Szecsődi árpád kérdezte.

A kiegyezés, avagy osztrák-magyar kiegyezés a Habsburg-uralkodóház, pontosabban annak feje, I. Ferenc József és a Deák Ferenc és Andrássy Gyula gróf vezette magyar tárgyalódelegáció között 1867 elején született megállapodások összefoglaló elnevezése, amik az Osztrák Birodalom és a Magyar Királyság között fennálló politikai, jogi és gazdasági kapcsolatokat rendezték. November 16-án egy tudományos konferenciát rendeznek a kiegyezés 150. évfordulójával kapcsolatban a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. Ennek kapcsán beszélgettünk a történelmi eseményről Molnár Ferenccel, a Rákóczi-főiskola Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpontjának kutatójával, főiskolai tanárral. Riporter: Barna György.

John Piper Az öröm hajnala című adventre készülő elmélkedéseinek bemutatására került sor, Daray Erzsébet fordításában a reformáció 500. születésnapja jegyében a Koinónia Kiadó és a Szól a Szkriptúra szervezésében október 30- án. A felnőtteknek szánt „adventi naptárról” Daray Erzsébet és Zágoni Balázs beszélgettek. A könyv fordítójával, Daray Erzsébettel, rádiónk önkéntes munkatársa, Bálint Enikő, beszélgetett.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...