2017.11.19. Határtalan

A Határtalan hétvégi összefoglalójában az elmúlt hét híreiből válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium olyan magyar tannyelvű állami tanintézmény, amely Kárpátalja oktatási rendszerében a tehetséggondozást tűzte ki fő céljául. Jogelődje, a Magyar Állami Királyi Főgimnázium 1895-től működött városunkban, Beregszászban. A szovjethatalom évei alatt működését megszüntették. A gimnázium 1991-ben, Ukrajna függetlenné válásának évében indult újra nyolcéves képzés formájában. A gimnázium nem rendelkezik tornateremmel, s eddig sportpályával sem rendelkezett. November 10-én viszont sok év után ünnepélyes keretek között átadásra került a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium új műfüves sportpályája. A helyszínen rádiónk munkatársa, Birta Zoltán elsőként Zán Fábián Sándort, a Kárpátaljai Református Egyház püspökét kérdezte az esemény jelentőségéről. Ezt követően Szabó Árpád, az intézmény igazgatójának gondolatait hallhatják.

November 7-én 17 órakor a Volt egyszer egy egyetem sorozat keretén belül a Földrajz és Geológia Tanszékek történetét mutatták be a Kolozsvár Társaság székhelyén. A beszélgető est meghívottai: Balázs Árpád, Bartos-Elekes Zsombor, Hantz-Lám Irén, T. Veress Éva és Wanek Ferenc voltak. A házigazda: Buchwald Péter volt. A továbbiakban Hantz-Lám Irén visszaemlékezéseibe hallgathatunk bele. Szerkesztő: Szabó Anita

Dr. Grezsa Istvánnal, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosával Birta Zoltán beszélgetett az ukrán-magyar kapcsolatokról, valamint az országok közötti diplomáciai helyzetről. Megtudhatjuk, milyen futó projektek vannak Kárpátalján, mit is takar a kárpát-medencei magyarság szempontjából kiemelten fontos Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program, valamint szó esik az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Programról is.

Az idei programokról és a jövőbeli tervekről tartott sajtótájékoztatót szerdán a Magyar Ifjúsági Értekezlet. Szó volt az ifjúsági törvény módosításáról, a Minority SafePack aláírásgyűjtéséről, az első Erdélyi Politikai Iskola elindításáról, illetve a közelgő Agrárakadémiáról. Az ifjúsági törvény módosításáról Szöllősi Tamás kézdivásárhelyi önkormányzati képviselő, a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet elnöke beszélt.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...